novrun

Minden emelkedő véget ér egyszer, ahogy a 400-as kör is körbeér, és mindig lesz egy utolsó 50 méter. Azt szoktam mondani, a futásra akkor van a legnagyobb szükség, amikor minden porcikánk tiltakozik ellene - és általában ekkor szoktak születni a legjobb sztorik a kitartásról, ilyenkor konstatáljuk többször, hogy "de jó, hogy kijöttem végül", és persze az is előfordulhat, hogy életed egyik legrosszabb futásán leszel túl. Történet egy kipipált, de borzasztóan sikerült futóélményről.

Akarom, de minden porcikám ellenkezik - a "tegyük fel" faktor

Ha terv szerint futsz, ha csak szimplán érzésből, számtalanszor előfordulhatott veled, hogy nem akartál kimenni futni, halogattad, egyszerűen nem vitt rá a lélek. Lehetett bármi a kifogás, aznap nem volt már munka után időd (pedig az mindig van), meleg volt, hideg volt, esett, nem esett, amikor lett volna 30 perced, inkább átpörgetted a közösségi oldalaidat, vagy éppen a nagymama keze munkáját dicsérő estebéd után érezted teljesen lenullázva magadat. Az ok teljesen mindegy.

Az ember már csak ilyen, tudja, hogy mit szeretne elérni, és ha már elszánta magát, fogcsikorgatva néha-néha beleáll az előtte álló, megmászhatatlan falaknak tűnő szakaszokba. Lelkiismeret - gondolhatnánk. Már futás előtt érzi, rosszul áll a zokni, elcsúszott, a cipőfűzőt is csak harmadik alkalomra lehet úgy bekötni, hogy ne szorítson, és persze az addig 500 alkalommal felhúzott futónadrág is csak most fest különösen hülyén. Tegyük fel, aznap 5k lenne a napi penzum, szeretnéd csiszolni a 06:20-as idődet, hogy az elkövetkezőkben 06:10 legyen, de "istenbizony, ma jó, ha 7-es kilométeridőt tudok futni" - pedig még a lakásajtót sem zártad be.

(A Tisza Trail befutó - avagy a "nem tudom megcsinálni"-"megcsinálom"-"megcsináltam" szakaszosság örökérvényű bevégzése, amely ne tartson tovább egy pillanatnál, ha jót akarsz)

Rendben, bezártad. Lementél. Eleinte, amikor lementem én is, fejben többször lejátszottam az összes lehetőséget, amelyre ráfoghatnám, miért is forduljak vissza. Persze, hogy imádok futni, és természetesen minden alkalommal több leszek tőle, de azt is tudom, hogy ez mivel jár, pláne, ha tapasztalatlan az ember, amikor még nem ismerte ki és meg magát rendesen: belesétálás, elfutott első kilométerek, vörösödő fej, imák egy korttyal több vízért. Elindulsz, túl sokan vannak, de elindultál - érzed, hős vagy! Az is, egyébként. A legfontosabb, hogy tiszteld magad, és amikor jót futottál, nyugodtan lásd el magad egy tisztességes dicsérettel. De azért túlzásba se vidd.

Egyik lábat a másik után, avagy most rossz, de mit tehetek ellene?

Néha borzasztóan nehéz ez, pedig semmi másról nem szól, mint az átgondolt, azaz "smart" futásokról. 2018, II. Tisza Trail, 7k terepverseny. Persze, mosolyoghatsz, ez nem nagy táv - persze, hogy nem az, minél többet futsz, és minél tudatosabban, annál inkább alakulnak át ezek a számok, és végül már nem is érdekelnek, mert nem a teljesítésükért indulsz el, hanem önmagad megmérettetéséért, amely adott esetben 7-14-42 kilométer. Mindegy mennyi, hullámvölgyek és borzasztóan ható pillanatai attól még lehetnek. Lesznek is. Szóval, legalább 28 fok volt a rajtnál az idő, még a szél sem lengedezett, én pedig előző este nem úgy táplálkoztam, ahogyan azt egy forró, nyári futás előtt azt illik. Aludtam kb. 4 órát, utaztam a versenyért 1 órát, alig ettem előtte, majd a rajtnál találtam magam. Sötét pólóban, hiszen én hülye, azt pakoltam be.

(Tisza Trail, ez a gát akkor pusztítóan hatott, abban a melegben, ma már megmosolyogtató - minden átmeneti, még az aktuálisan legyőzhetetlennek tűnő akadályok is)

3-2-1...és mintha elvágták volna. Onnantól ment, mint a karikacsapás. Nem érdekelt a forróság, közben erősen hidratáltam, majd loptam a kilométereket. A végén ugyan belesétáltam, mert nem hittem magamban, hogy simán meglesz. Ma már nem tenném. Meg is volt, délre pedig el is felejtettem az egészet. Mármint mindazt, ami előtte meggátolt volna abban, hogy teljesítsek, mert igen, gondolkoztam, hogy el sem megyek. Ez az a pont, amire koncentrálj - ne feltételezz, ne helyezd önmagadon kívülre a fókuszpontokat, csak éld meg a pillanatot, alkalmazkodj, oldd meg! De ne hátrálj meg.

Mi a lényeg? Rossz periódusok mindig lesznek, a hozzáállás a lényeg, a rendszerszemlélet. "Most rossz, de mit tehetek ellene?" Ha sportolsz, bármit, gondolkodj rendszerben, és a szokásaidat, lehetőségeidet folyamatosan igazítsd úgy, hogy kitarthass a rövid-közép-hosszú távú céljaid mellett. Ha van edzésterved, eddz úgy, hogy jó legyen, és ne félj napokat cserélni, ne érezd kötelezőnek. Az egészben az a legszebb, amikor a részeddé válik - ahhoz pedig az önmagad állította gátakat kell megugranod.

(Ha egyedül vagy, nem húz a tömeg, a társaság, csak te maradsz és a gondolataid - itt kell megvívni a kisebb csatákat, és hidd el, érdemes - ha meleg van, ha hideg, ha esik, ha fúj)

Akár egyik percről a másikra, és már nem fog számítani a körülmény, hiszen az adott. Te fogsz, és a hozzáállásod. Akard a rosszat is, az is épít. Bullshit? Meglátod. Csak tarts ki egyszer, aztán még egyszer. Hiszen akarod, nemde?