novrun

futáson innen és túl

"Mi lenne, ha egy kicsit elájulnék, pihenésképpen?" - egy verseny belülről

Élménybeszámoló a nemrég megrendezett "Fuss a Népkertért!" miskolci futóeseményről, ahol egy ártatlannak tűnő 5 kilométeres távot küzdöttem le. Igen, a küzdelem ebben az esetben a legjobb megfogalmazás. Úgy gondoltam, a leghitelesebben akkor tudom visszaadni egy kevésbé jól sikerült futás élményét, ha leírom mindazon gondolatokat, amelyek ott cikáztak mindvégig a fejemben. Figyelem, tanulságos történet következik!

A helyszín Miskolc, azon belül a Népkert, ahol egy csodás szombat délelőttön közel 200 futó, futni vágyó/szerető gyűlt össze, igazán aprók és öreg motorosok egyaránt. Aznap a szél kellemesen táncoltatta meg a lombokat, amelyek fölénk tornyosultak egy kör (1km) háromnegyedében, a maradék egynegyedben pedig szénné égethette fejünket a májusi napsugár. 

A futóeseményt megelőző 1 óra

"Szinte biztos vagyok benne, hogy le fog szakadni az ég, egész májusban ez van, pláne ott, ahová én megyek. Semmi baj, még csak 8:30 van, ha elérem a buszt, akkor az utolsók között még át tudom venni a rajtszámomat. Kicsit azért gyenge a gyomrom, nem is esett jól ez az almás-fahéjas zabkása, és lehet, hogy a banánt is kár volt utána dobnom. De ez a 07:00-ás kelés... De még az is lehet, hogy kevés vizet ittam. Az viszont már biztos, hogy mocskosul meleg lesz, persze a tegnap esti pizzázás közben meg nyakunkba szakadt az eső. Mondjuk, azért azt a fél somlóit még megettem, nem kellett volna. Mi baj lehet?

futas20_1.jpg

Oké, a táskámban minden benne van, raktam be pulóvert, meg hosszú futónadrágot is, fél liter vizet, sportkrémet, lakáskulcs, rendben. Rajt előtt még úgyis találkozom a többiekkel, majd vigyáznak a csomagra. Mondjuk, ahogy elnézem, 8:45 van, és 23 fok. Lehet, hogy a felére nem lesz szükségem, de örülök, hogy a kedvenc fekete pólómban jöttem. A Népkert nagyrészén fák, alattuk árnyék, fúj a szél. Ez is pipa. Remek, nem én vagyok az utolsó, még utánam is jönnek, de azért jó lenne még elmenni wc-re is. Ez az almás-fahéjas zabkása még nagyon csúnya dolgokra lehet képes. Vagy a pepperonis pizza, esetleg a fél somlói? Amúgy meg, nem mindegy? Bele kell állni. Ez tuti rossz lesz. Nem lesz. De!"

A futóeseményt megelőző percek, és a futam első fele

"Mondjuk még jó, hogy nincs időmérés, nem is érzem magamban az erőt. Annyira merevek a lábaim, nincs kenőcs, ami ezen segít. Azért bemelegítek. Oké, nem állok be a közösségi melegítésbe, jó lesz az a saját tempómban, még a végén itt fogok lesérülni. Nézd már, itt van egy ismerős is! De jó, lesz kivel lepacsizni a végén. Jó, már pár percet késik a rajt, sebaj, ezt az öt kört lenyomjuk. Mondjuk egész héten esett, nem ettem, nem aludtam jól, és egyetlen bolygó sem állt úgy mostanra össze, hogy jó legyen. Norbi, ne fesd az ördögöt a falra, erős vagy!

Jól van, elrajtoltunk, örülök neki, hogy a fekete cuccomban vagyok, már most lerohad a fejem. Persze, a héten vettem egy szürke, hálós futósapkát, miért is ne a feketében jöttem volna el? Tegnap este még 15 fok volt és esett, hát, hogy a fenébe lehet ilyen az idő? A rajtcsomagban mondjuk fehért pólót kaptunk, kár, hogy nem vettem fel. Nincs baj, nem szabad elfutni az elejét, most még sokan megelőznek, de később majd integetve megyek el mellettük. Oké, lépcső, vigyázz, haha, röhögve kipipálva. Már csak 4,5 kör, 4,5 km választ el a befutó utáni limonádétól. A többiek hol vannak, azt ígérték, fognak pár fotót lőni. Biztos megvannak valahol. Hú, de szúr a bal vádlim. Mondjuk, még csak 6:15-ös idővel megyek, de már elkezdett szúrni a tüdőm. Na, ez így jó lesz.

futas21.jpg

Ez a kör teljesen rendben van, leginkább árnyékban futunk, de ahol az nincs, ott bizony leszakad a tarkóm a melegtől. Tuti a pulzusom is a hegyekben van. Három lépés be, három lépés ki, hasból lélegezz. Maradj csendben! Borzasztóan szúr már az oldalam, de hiszen már 6:20-as időket megyek, azt mindig bírni szoktam. Hát mi van velem? És még 4 kör, ezt biztosan nem fogom bírni. Az előttem lévő futó is már, hogy elhúzott! Jó, nem gondolok most semmire, csak koncentrálok magam elé. Itt egy fotós, ne lássa, hogy szenvedsz, mutass valamit, hátha visszalátod magad. Öcsém, megint egy fotós, hüvelykujj mutat, minden király! Nincs baj, de lehet ezt a sapkát le kellene venni, mert ég a fejem. Víz is jó lenne. A többiek hol vannak? ÉG-A-FEJEM!"

A futam második fele, avagy "add uram az erőt", célbaérés

"Még 2,5 kör, meg kell csinálni, hát hányszor mentél már 10k felett is, ezért volt a sok iramfutás, erőnléti edzés, kalóriszámolgatás? Hát hülye vagy? Már elnézést...Oké, még van hátra két kör, itt vannak a többiek. Mit kiabál? Mosolyogjak, és mutassak valamit? Hát tessék, itt vannak a kezeim meg a mosoly, ha ennyire kell! Egyébként is...én most futok! Ne zavarj! De azért a következő körben gyere már le, adj vizet, mert itt halok meg! Oké, már csak két kör, nemsokára adnak vizet is. De mi lenne, ha mondjuk egy kicsit elájulnék, pihenésképpen? Úgyis sokan vannak itt, majd lesz valami. Áh, ne már, erős vagyok, gyors vagyok! 6:20-as idő, de ezt érzem vagy 8:00-nak. Oké, a számok nem hazudnak. Itt vagyok, már csak egy kör, add a vizet. Fogd ez a nyomorult sapkát, nekem nem kell! Fekete sapka. Köszi a vizet! Maradok még egy kicsit jó? Pár másodperc. Haza kellene menni, most feladom. Dehogy adom, sosem adtam még fel, nem ma fogom! Majd a célban kifekszem valamelyik bokor alá és letépem magamról ezt a @&#*-t. A fehéret kellett volna felvennem. 

futas22.jpg

Ez tuti nem 5 km, majd utána megnézem! Csak kellene már az a futóóra, attól jobban menne. Az a rohadt somlói meg a pizza. De az az almás-fahéjas zabkása...az lesz a baj. Nem kentem volna be eléggé a vádlimat? Feltűröm a pólót, attól jobb lesz! Na, én itt ledőlök egy kicsit, jó? Már csak egy kör. Nézd, ott egy futó, segíts neki - fussunk be együtt, jó? Látom, neked is húz a lábad, beszélgessünk. Persze, így is alig van levegőm, miért ne beszélgessek? De jó, hogy az előző körben a többiek adtak vizet. Bár azt is mondták, leültek kávézni, majd a célban várnak. Kösz! Team Együttérzés, Team Nagyonköszi, Team Hagyjatokbékén!

Már csak fél kör, ezt röhögve megoldom! De miért tolt ki velem a testem? Hát nem akar ez minden pillanatban futni, miért nem állt készen? Többet ide nem jövök! De jó lenne meginni egy liter vizet, remélem a befutócsomagban lesz. Már csak pár száz méter, egy lépcső, három fokkal, aztán a telibe sütött betonon még egy bő százas. Úgy kell beszökelljek a célba, mintha maratont nyernék! Ezek az emberek miért tapsolnak? Jé, itt vannak a többiek! Szevasztok, tényleg sz@rul nézek ki? Már csak pár méter, és többet nem jövök! Dehogynem! Nem...de, de. És vége! Itt egy bokor, leülök alá, oké? Persze, de nyújtani kellene. Majd a kocsinál. Szevasztok, igen, nagyon jó volt a futam! Leégett az agyam, a póló kuka, a sapka kuka, a vádlimon tojást lehet sütni, a bokám ülve is kattog, de amúgy jó volt. Igen, legközelebb júniusban megyek a Tisza Trailre! Haha, na, add ide azt a limonádét és menjünk haza. Hétfőn újra edzés, 4x400 méter. Megiszod még azt a vizet?"

Ezt a versenyt a helyén kellett és kell kezelni, de egy biztos: legközelebb újabb történet íródik, immár a júniusi Tisza Trailen!

A bejegyzés trackback címe:

https://novrun.blog.hu/api/trackback/id/tr1814862556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adi21 2019.05.27. 10:11:49

Ertem hogy jopofa az onironia, de lelkileg helyre kene rakni ezt a hozzaallast, mert ez nem jo. Plane ebbol blogot irni furcsa.
Taplalkozni es inni, sot oltozni is konnyu egy 5 km-es versenyre.
Es ez nem meleg. Edzeni kell 37 fokban, aztan mashogy latod majd a dolgokat.

novrun 2019.05.27. 11:06:50

@Adi21: Szia Adi21, természetesen igazad van. Azért osztottam meg, hogy más tanulhasson belőle, a legrövidebb út pedig az egyenes. Jó úton járok a folyamatos fejlődés tekintetében, azonban ez csak egy elrontott futás volt a több száz jól sikerült mellett.
Futottam már 30 fok felett versenyen, a táplálkozás is rendben van, azonban lelkes, amatőr futóként néha elmozdul a fókusz, és "összejöhet minden". Erről írtam egy betekintést. Nem kötelező 37 fokban edzeni, és néha félre is megy az étkezés kezdő/amatőr futóként. A rossz futás pedig hivatkozási alap lehet a jó út megtétele során. Köszi a hozzászólást! :)

novrun

Élményekről, apró szeletekben, ahová éppen esik a fókusz. Futás, önismeret, életmód, és minden, ami mögötte van. Instagramon erre keress: novrun. Bármi más: novrunlife@gmail.com

süti beállítások módosítása